Bemutatkozás

drkovatsviktoria 2
Szakmai előéletem

A Szegedi Tudományegyetemen végeztem, majd rezidens éveimet, illetve szakorvosi képzéseimet Budapesten töltöttem. Az endokrinológia szeretete már negyedéves hallgatóként beköltözött a szívembe. A belgyógyászat és endokrinológia összetett gondolkodásmódot igénylő komplexitása számomra a szakma szépségét adja, de az a célom, hogy ezt átláthatóvá tegyem a hozzám fordulók számára is. Szeretném, hogy pácienseim értsék, mi miért történik, hiszen ez meghatározó eleme a gyógyulási folyamatnak.

A hazai és nemzetközi konferenciákon való rendszeres részvétellel folyamatosan törekszem frissíteni az ismereteimet a legújabb orvosi ajánlások és kezelési módszerek terén.

Munkám során a szakmai maximalizmusra való törekvés mellett fontosnak tartom, hogy pácienseimet a legnagyobb nyitottsággal és közvetlenséggel kezeljem. Arra törekszem, hogy a vizsgálatok során ne legyen bizonytalanságérzetük amiatt, hogy valamit nem tudnak, vagy nem mernek megkérdezni. Fontosnak tartom, hogy sikerüljön olyan emberséges és odafigyelő légkört teremtenem, ami oldja aggályaikat, és segít feltérképezni azt a sok apró kirakódarabot, amiből összeáll a pontos diagnózis és az egyénre szabott kezelési terv.

Kiemelt érdeklődési területeim közé tartozik a meddőség hormonális okának feltárása, a túlsúly, az inzulinrezisztencia, a PCOS, a pajzsmirigy betegségek okainak feltárása és kezelése.

Munkahelyek, Tanulmányok
  • Semmelweis Egyetem, Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Asszisztált Reprodukciós Centrum
  • Budavári Önkormányzat Egészségügyi Szolgálata,
    Maros Rendelő, Endokrinológia
  • Újbudai Szent Kristóf Szakrendelő, Endokrinológia
  • Dél-budai Centrumkórház, Szent Imre Egyetemi Oktatókórház, Anyagcsere Központ

  • 2020 – Endokrinológia és anyagcsere- betegségek szakvizsga
  • 2014 – Belgyógyászati szakvizsga
  • 2009 – Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar – általános orvos

Vélemények

Pácienseim értékelése

woman, squid game, portrait, kang sae-byeok, character, face, female, girl, korean, asian, fan art, cartoon, avatar, fanart, squid game, squid game, squid game, squid game, squid game, cartoon, avatar, avatar, avatar

A doktornő nagyon figyelmes és érződik rajta, hogy tényleg szeretne gyógyítani. Figyelembe veszi a páciens teljes egészségügyi állapotát, nem csak a saját szakterületére összpontosít.

Vivien
woman, squid game, portrait, kang sae-byeok, character, face, female, girl, korean, asian, fan art, cartoon, avatar, fanart, squid game, squid game, squid game, squid game, squid game, cartoon, avatar, avatar, avatar

A doktornő rendkívül türelmes volt és részletesen kikérdezett a tüneteimről, olyan dolgokra is rákérdezett amire nem is gondoltam volna, hogy összefügghet a tüneteimmel. Részletes tervet készített a szükséges vizsgálatokkal és azok eredményének függvényében a kezelési lehetőségekkel. Nagyon megnyugtató volt, hogy mindent részletesen elmagyarázott.

Evelin
woman, squid game, portrait, kang sae-byeok, character, face, female, girl, korean, asian, fan art, cartoon, avatar, fanart, squid game, squid game, squid game, squid game, squid game, cartoon, avatar, avatar, avatar

A legjobb endokrinológus, akivel valaha találkoztam. Profi, alapos és rendkívül figyelmes. Nem sajnálta rám az időt, mindent részletekbe menően átbeszéltünk.

Dia
woman, squid game, portrait, kang sae-byeok, character, face, female, girl, korean, asian, fan art, cartoon, avatar, fanart, squid game, squid game, squid game, squid game, squid game, cartoon, avatar, avatar, avatar

Szuper, alapos, egyenes doktornő, csak ajánlani tudom őt!

Nóra
woman, squid game, portrait, kang sae-byeok, character, face, female, girl, korean, asian, fan art, cartoon, avatar, fanart, squid game, squid game, squid game, squid game, squid game, cartoon, avatar, avatar, avatar

A doktornő szakmai és emberi hozzállása is csillagos ötös. Teljes mértékben támogató, mindent türelmesen és érthetően elmagyarázott, teljeskörűen vizsgált (ilyen alaposan még sehol nem nézték át a korábbi leleteimet és nem vizsáltak meg előtte sehol). Ennek köszönhetően más elváltozáskora is fény derült. Megnyugtató érzés, hogy ő az orvosom, megbízom benne.

Zoé